Boldog vég.Valaminek boldog a vége:egy filmnek,egy könyvnek, egy beszélgetésnek, egy kapcsolatnak.Megbeszéli a két főszereplő, hogy jóba maradnak, barátok lesznek.Ilyen NINCS!BÁtran állítom, hogy szakítás után egyből nincs barátság.Valaki mindig többet fog érezni a másik iránt.Úgy érzem én a 3.szakítás után V.vel nem voltam jóba.Mondjuk rosszba se.Bár a szakításunk nem a legmegfelelőbb helyen, körülmények között történt.Egyszer csak úgy kitört belőlem.Sokáig nem fájt a vég.Boldognak semmiképp sem nevezném, de a hiánya jóval a szakításunk után jött ki rajtam.Nem kerestük egymás társaságát, nem beszéltünk a sors is úgy hozta, hogy nem találkoztunk a folyosón.Mostanság viszont elkezdett hiányozni.Ő is írt, hogy még mindig nem felejtett el engem, de úgy éreztem már késő. A héten többször is mondtam neki, hgoy találkozzunk, de sajnos nem ért rá.De a minap a Moszkva téren véletlenül egymásba botlottunk. Próbáltunk beszélni, de a kínos mosolygáson, és furcsa mondatkezdéseken kívül nem ment több. Végül miután vettünk egy üveg széndioxiddal dúsított vízet leültünk, és megpróbáltunk beszélni. A hely egyáltalán nem volt romantikus, vagy megható.Sok olyan mondat hangzott el, ami eléggé szíven ütött. Miután kimondta, hogy KEDVELLEK a szívem összeszorult.Ez volt a lehető legrosszabb amit mondhatott. Kedvellek...Nem értette, hogy mi ezzel a baj, de én nem erre vágytam.A földön volt egy virágnak a feje. Azt mondta a barátja, hogy azt V. nekem hozta...felvettem a földről, és elkezdtem letépegetni a szirmait.Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret.Megijedtem, mikor azt láttam, az fog kijönni nem szeret.De két szirom csak összetapadt, és az jött ki:szeret.V. megkérdezte, hogy melyik lett.Mint kiderült, ő is mondta magában...Elindultunk haza felé, de még egy pillanatra megálltunk.Néztem rá, valószínű elég bután, és szomorú tekintettel.Mintha a szívemen egy hatalmas kő lett volna.Vártam, hogy mi lesz:boldog vég?És egyszer csak elkezdtem sírni.Két hatalmas krokodil könnycsepp csordult végig az arcomon.Magához húzott,megölelt.Jó volt érezni az ölelését, de ez nam AZ az ölelés volt.Vígasztalt.Mondta hogy szeret, én is kimondtam:szeretlek.Elmesélte, hogy miattam sírt, és ross kedvű voltÉs ekkor megcsókoltam.Éreztem, hogy jobban ölel,ebben a pillanatban a kő leesett a szívemről.Azt mondta,hogy még gondolkoznia kell a folytatáson,de újra megcsókolt mosolyogtunk, és így szólt:hiányoztál.Végre újra éreztem azt az ölelést, azt a csókot.Úgy éreztem, megint én vagyok a legboldogabb.Mikor haza felé jöttem, és felnéztem az égre, láttam a csillagokat.A csillagok ma nekem ragyognak(lehet, hogy kicsit önző dolog, de a 365napból egyszer nekem is csilloghat).Megkértem, hogy beszéljünk este, írt egy sms-t, aminek az volt a vége:szeretlek pici zs.
Minden vég, valaminek a kezdete?Vagy ez csak egy mondás?
